Vác

Vác a Dunakanyarnak Esztergom mellett a legnagyobb és legjobban fejlődő városa. A folyam bal partjára épült, a Nagy-Duna mentén, pontosan ott, ahol a folyam már délnek fordul. Sokszor és sokat szerepelt a magyar történelemben, de talán mégsem ezért kedveljük olyannyira, hogy évente sok tízezren és több alkalommal is szívesen keressük fel. Varázsát nemcsak históriai emlékeiben hordja. Része van ebben minden bizonnyal festői fekvésének, továbbá annak a kisvárosi meghittségnek és bájnak is, amely ennek a városnak minden zugából, szegletéből árad. Vácot mindig öröm felkeresni, akár turisztikai célzattal utazik ide az ember, akár csak úgy nézelődni, pihenni, sétálgatni. Sokrétű ez a varázs, mely közkedveltségének alapja, népszerűségének forrása. Nehéz kielemezni, pontosan meghatározni okait, de hogy ez a varázs létezik, van és szüntelenül munkálkodik, arról a város idegenforgalmi statisztikája vall a leghitelesebben. Évről évre nő az ideérkezők száma, s közöttük nemcsak honi turistákat találunk, hanem külországokból jött érdeklődőket is.

Vác a legszebb magyar barokk városok egyike. Utcáinak ódonsága, műemlékei, környékének tájképi szépségei, valamint mai, lüktető forgalmú, modern élete az év minden szakaszában sok-sok látogatót vonz. A kulturált kis város, festői módon, hosszan nyúlik el a Duna bal partján, beékelődve a nagy magyar Alföld budapesti medencéjének északi csücske és a nógrádi dombsor közé. Idegenforgalmi látogatottságának másik fő oka: Budapesthez való közelsége. A magyar fővároshoz mindössze 34 km-re fekszik.

Földrajzi helyzete rendkívül kedvező. A város síkságon, víz és hegyek találkozásánál épült, a Duna teraszaira, Európa egyik legszebb folyam-könyökénél. A Vörösmarty által „országos folyamnak” tisztelt Duna Vác határában éles kanyarral hirtelen délnek fordul, s kikerülve a hegyek szorításából, futását is meglassítja, majd szétterül a lapályon. Mindez rendkívül látványossá teszi partjait, mely a teraszokra épült város egyes pontjairól szemlélve, elragadó képet tár nézője elé. A város egyébként sem szűkölködik természeti látnivalókban. Közvetlenül felette a 652 méter magas Naszály-hegység emelkedik északról, festői hátteret húzva a hegy lábaira felkapaszkodó házsorok mögé. A Duna széles csíkját ártéri ligetek, erdőcskék szegélyezik. E festői keretben pihen maga a város, zöldpatinás kupoláival, piroscserepes háztetőivel, tornyos villákkal, ódon középületekkel, bájos ligetekkel, parkokkal, mindazzal a sok kis apró részlettel, amelyek oly kedvessé teszik Vácot az ideérkező vendégek szemében.

Vác neve nem ismeretlen a magyar utazóközönség előtt. Sokan fordultak már meg ebben a kis ódon hangulatú városkában, még több azonban azoknak a száma, akik csak hallottak róla. A tájékozottabbak tudják, hogy milyen szerepe volt a magyar történelemben, elsősorban a szabadságharcban, s milyen nevezetesebb épületeket, műemlékeket rejtegetnek utcái, terei, de a hallomásból ismerők csak ennyit tudnak róla: kis város. Esetleg eszükbe jut a fegyház, az is csak azért, mert egy időben humornak szánt, ízetlen „kiszólásoknak” volt a rossz céltáblája. Nos, az igazi, a valódi Vác sokkal több ezeknél a dirib-darab, történelmi mozaik-emlékeknél. Nemcsak arról van szó, hogy a benyomások, emlékek idővel megfakulnak, hanem arról is, hogy a város él, fejlődik, s ahogy múlnak az évek, kinövi régi jelzőit, megváltozik légköre, s új ritmust, új színfoltokat teremt falai között. A mai Magyarországon ez a folyamat nem ritkaság, s ez alól Vác sem kivétel. A mai Vác merőben más a réginél, a megszokottnál; elhagyta múltbeli konvencióit, s csupa újdonságot, meglepetést tartogat a mai utas számára.

úton a magasabb tudatosság felé - abbcenter.com

LEGFRISSEBB HASONLÓ VIDEÓK

 

HASONLÓ WEBOLDALAK

 

ABBCENTER LEGFRISSEBB HOZZÁSZÓLÁSAI